Smart Future Forum 2016

A idei Smart Future Forum az "Élhetőbb jövő" jelszó köré szerveződik.
A plenáris és szekció előadásokon nagy hangsúlyt kap többek között a green finance, a társadalom és technológia viszonya, az e-mobilitás, a smart grid és smart metering, valamint a hazai és nemzetközi okos városok témaköre is.

Az előadók között megtalálhatók lesznek az állami és szabályozói szféra képviselői, hazai és nemzetközi szakmai véleményvezérek, vezető technológiaszállítók, valamint az innovatív városfejlesztés mellett elkötelezett városvezetők is.
A konferencián számos networking lehetőséget biztosítunk, illetve a rendezvényre látogatók részt vehetnek különböző interaktív programokon is.

A konferenciához kapcsolódóan Smart City MicroSolutions címmel pályázatot hirdetünk, amelyre a Smart City tematikájába illő mikromegoldásokkal lehet majd nevezni, elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak, illetve startupoknak. A pályázat nyertesei értékes díjakban részesülnek, amiknek ünnepélyes átadására az Okos Jövő Fórum 2016 konferencián kerül sor.

A idei Smart Future Forum az "Élhetőbb jövő" jelszó köré szerveződik.
A plenáris és szekció előadásokon nagy hangsúlyt kap többek között a green finance, a társadalom és technológia viszonya, az e-mobilitás, a smart grid és smart metering, valamint a hazai és nemzetközi okos városok témaköre is.



 

A nap energiamegtakarítási tippje!
Hívd fel alkalmazottaid figyelmét az energiafogyasztással kapcsolatos teendőkre. Az energiapazarló viselkedés sokszor rejtve marad.

Hasznos volt?